Supka Attila távozik a Honvédtól

Supka Attila távozik a Honvédtól

A Budapest Honvéd vezetősége egyeztetést folytatott Supka Attila vezetőedzővel.

A megbeszélésen megköszönték a trénernek, hogy irányítása alatt a csapat az elmúlt két idényben mindkétszer nemzetközi kupaszereplésre jogosító helyen végzett és a 2018–2019-es idényben bejutott a Magyar Kupa döntőjébe – olvasható a csapat honlapján.

Lóránth Zoltán ügyvezető igazgató hozzátette, a tulajdonosok által meghatározott stratégiai célok elérése érdekében más szemléletű vezetőedzővel képzelik el a jövőt.

Supka 2017 decemberében váltotta a holland Erik van der Meert a kispadon, irányításával a kispesti együttes mindkét szezonban negyedik helyen zárt. A szombati kupadöntőben a kispestiek 2-1-re kaptak ki a MOL Vidi FC-től.

A Honvéd első számú kapusa is távozik, Gróf Dávid ugyanis a Ferencvároshoz írt alá három évre.