Kritikus a helyzet a Nyugatiban

Kritikus a helyzet a Nyugatiban

A MÁV elnök-vezérigazgatója azt mondta, a helyzet a Nyugati pályaudvaron kritikus.

Az esőzés igazolta, a tetőszerkezet cserére szorul. Homolya Róbert emlékeztetett rá, voltak fotók, amelyeken az embereknek esernyővel kellett állniuk a csarnokban.

Tervek már vannak, így reméli, a tetőcsere meglehet jövőre, a MÁV Zrt. a Keleti és a Nyugati felújításának előkészítésére rendelkezik uniós forrásokkal, de néhány fejlesztést másként valósítanának meg. Átcsoportosítanák a pénzt. Erről egyeztettek az illetékes tárcákkal, heteken belül meg is jelenhet a kormányhatározat.

Homolya Róbert beszélt a Keleti pályaudvarról is, ahol hétfőn indult újra az utasforgalom a kéthetes felújítás után. Mint mondta, mivel az épület rossz állapotban van, a fejlesztés folytatására lenne szükség, amit össze lehetne kötni más fejlesztésekkel, a Liszt Ferenc Repülőtér és a főváros kötöttpályás összekapcsolásának megvalósításával.