Idén 150 éves az Állatkert

Idén 150 éves az Állatkert

2016. március 24-én tartották a Fővárosi Állat- és Növénykert szezonnyitóját.

Húsvétkor a Japánkertben és a Noé-arénában nyuszi simogató várja az ide látogatókat.

Prof. dr. Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója a közelgő húsvét kapcsán a felelős állattartásra is felhívta a figyelmet, ám mindenekelőtt a 150 éves jubileumát ünneplő budapesti állatkert idei programjairól számolt be.

Április 8-tól május 22-ig tart majd a Sárkányok Éjszakái fesztivál. A kínai lampionfesztiválon több száz különleges lampionból álló egyedülálló látványvilággal várják a nagyközönséget este 7 és 10 óra között. Április 20-tól 24-ig tartják meg a Föld Fesztivált, amelynek a biodiverzitás lesz a fő témája. Idén nyáron nyolc estén ismét koncertekkel várnak minket, az Állatkertek éjszakáját pedig augusztus utolsó péntekén tartják. Október elején az Állatszeretet Fesztivállal várnak kicsiket-nagyokat. Emellett a főszezonban a Légyott programokra is érdemes ellátogatni, ezen a harminc napon bemutató, látványetetés, állatfoglalkoztató is szerepel műsoron. A 2016-os esztendőben a tervek szerint az indiai oroszlánokhoz érkezik egy nőstény, és bemutatnak egy igen ritka hüllőfajt, a borneói süket gyíkot is.

Forrás:
bpn.hu