Tarlós: a budapestiek fizetnék a vidéki szemétdíjat is

Tarlós: a budapestiek fizetnék a vidéki szemétdíjat is

Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén hozott döntésekről számolt be az e heti Budapestinfón.

A sajtótájékoztatón szóba került a főváros által ebben a formában káros, ezért ellenzett hulladékkezelési törvény, ennek kapcsán Tarlós kezdeményezni fogja a hulladékgazdálkodási szabályozás módosítását.

A főpolgármester beszélt a BKK karcsúsításáról, a Nyugati pályaudvar fejlesztéseiről, a kvótáról és az utcaátnevezésekről is.

  • Hulladékgazdálkodás

Tarlós István pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt közölte: a főváros legnagyobb baja a hulladékgazdálkodási szabályozással, hogy szerintük a budapestiek fogják majd finanszírozni a vidéki települések veszteségeit. A főpolgármester elmondta, hogy országos szinten évi 14 milliárd forint veszteség keletkezik a hulladékgazdálkodásban, ezért a törvény módosítása indokolt volt, bár örült volna a főváros, ha az előkészítő munkában részt vehet, de "ez sajnálatos okból nem történhetett meg." Tarlós szerint két hónapja levelekkel bombázta a főváros a szaktárcát, hogy vannak ötletei,és részt venne az egyeztetésben, úgyhogy nem lehet azt mondani, amit valamelyik újság írt, hogy "a főváros elaludt." Tarlós reméli, hogy Orbán Viktor a hulladékgazdálkodás ügyében sem hagyja cserben a budapestieket.

  • Karcsúsítják a BKK-t

Túl sok feladatot kapott, látott el a BKK, aminek így a létszáma is túlzóan felduzzadt - állapította meg Tarlós, aki szerint a jövőben számos feladatot elvesznek a cégtől, ami létszámcsökkentést is eredményez majd. Így végül az lesz a BKK-ból, amit Tarlós eredetileg elképzelt. A karcsúsítás végrehajtásán munkacsoport dolgozik, 2017-re 250 fős céggé zsugorodik a BKK. 

  • Átveszi az állam a csepeli HÉV-et

Az agglomerációs közlekedésről folyó egyeztetésről szólva Tarlós István azt közölte, hogy ugyan a csepeli HÉV nem megy túl a főváros közigazgatási határán, így nem minősül agglomerációs közlekedésnek, de mivel egyetlen rövidebb vonal fenntartása nem érné meg a fővárosnak, így arról állapodtak meg, hogy ezt a HÉV-vonalat is átveszi az állam. A HÉV felújításával kapcsolatban Tarlós István elmondta, hogya vonalak rekonstrukciója legalább 60, de inkább 100 milliárd forint körüli összegbe kerül, ennyi pénze pedig sosem lesz a fővárosnak, az államnak pedig azért inkább.

  • Menekültek

Én se mindennel értek egyet, de a kormányt a menekültkérdés kezelésében illik támogatni, és Budapest támogatja is – idézi az Origo Tarlós véleményét menekültkérdésben. “Mi senkit nem akarunk bántani, de azért mégse jó az, ami a világban történik” – tette hozzá.

  • Nyugati pályaudvar

Tarlós elmondta: örül, hogy megvalósul a Nyugati pályaudvar mögötti zöldterület, mert ezt már hét éve is támogatta, leírta a saját programjában. Egyetlen különbség szerinte, hogy 2009-ben Tarlós a Múzeumi negyedet is ott képzelte el, ám ez most a Városligetbe került.

  • Villamos 

Egyelőre nem lesz újpalotai villamosvonal, mert többe kerülne a becsült 25 milliárdnál. Az erre tervezett uniós pénz egy része, 12,5 milliárd forint átkerül a 3-as metró felújítási keretébe,ami így 137,5 milliárd forintra nő.

  • Mádl Ferenc út, Göncz-negyed

Ötven éve ismerem a Mádl házaspárt - kezdett bele Tarlós István az utcaátnevezések témájába. Megjegyezte, hogy sem a Mádl Ferencről sem Göncz Árpádról szóló utca-, illetve közterület-átnevezés nem az ő ötlete volt, de nem értette az ellenzők indokait, miszerint a Hegyalja út átnevezése nehézséget okozott volna az ott élőknek, mert ki kell cserélniük a lakcímkártyájukat. Tarlós ugyanis megjegyezve, hogy ingyenes a csere, hozzátéve: ilyen alapon semmit nem szabadott volna átnevezni, még ma is mindenhol Lenin utca lenne. 

Forrás:
nepszava.hu