Kiválasztották a budapesti olimpiai pályázat logóját

Kiválasztották a budapesti olimpiai pályázat logóját

A szakmai zsűri kiválasztotta a 2024-es budapesti olimpiai pályázat logóját, amelyet hamarosan be is mutatnak a nagyközönségnek.

Az elmúlt napokban nagy visszhangot keltettek a 2017-es vizes világbajnokságra készült plakátok: egyáltalán nem volt szerencsés, hogy a világ harmadik-negyedik legnagyobb sporteseményét népszerűsítendő plakátokról sütött, hogy különösebb képzettség nélkül valami hasonlót bárki összebarkácsol néhány perc alatt.

A szakmai zsűri már kiválasztotta az olimpiai pályázat logóját, amit várhatóan napokon belül, valamikor április közepén, egy nagyobb nemzetközi eseményhez időzítve be is mutatnak majd a nagyközönségnek.

A kiválasztott logót is a Magyar Olimpiai Bizottság és a Design Terminál által közösen kiírt nyílt pályázatra nyújtották be. A győztes nemcsak nettó 1 millió forinttal lett gazdagabb – persze amellett, hogy mégiscsak az általa készített logót viseli a magyar pályázat –, de a teljes budapesti olimpiai pályázat arculatát is a győztes tervezheti.

A pályázatot kiírók tartanak majd egy közönségszavazást is, így a többi pályamű is megismerhető lesz. A szakmai zsűri által kiválasztott győztes pályamunka mellett nettó 250 ezer forinttal díjazzák a második és a harmadik helyezettet is, ahogy a közönségszavazás győztesét is.

Forrás:
origo.hu