Fekete szalaggal közlekednek a közösségi járművek Budapesten

Fekete szalaggal közlekednek a közösségi járművek Budapesten

Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a kormány az olaszországi busz-balesetben elhunyt áldozatok emlékére hétfőt nemzeti gyásznappá nyilvánította.

Ezért hétfőn a közösségi közlekedés járművei fekete szalaggal közlekednek, valamint a BKK Zrt., a BKV Zrt. és a VT-Arriva Kft. székházára, telephelyeire is kitűzik a fekete zászlót az olaszországi tragédia áldozataira emlékezve, és egyúttal kifejezve az áldozatok hozzátartozóival való együttérzést - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A BKK és a szolgáltatók mihamarabbi gyógyulást kívánnak a baleset sérültjeinek. A hivatalos adatok szerint a franciaországi sítúráról visszatérő, nagyrészt a budapesti Szinyei Merse Pál diákjait szállító busz péntek éjjel szenvedett balesetet Verona mellett. A szerencsétlenségének 16 halálos áldozata van. A négy súlyos sérült mellett két utast válságos állapotban kezelnek veronai kórházakban, akik egyelőre nem szállíthatók, a baleset könnyebb sérültjei viszont már elhagyhatták Olaszországot.

Forrás:
hirado.hu