Lerakták az új újpesti piac alapkövét

Lerakták az új újpesti piac alapkövét

Hétfőn, kora délután lerakták az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. megbízásából a Szent István téren épülő új Újpesti Piac, Vásárcsarnok és Kulturális Rendezvényközpont alapkövét.

Az új piac  építése 2015 novemberében kezdődött.

A tervek szerint 2017 nyarán nyitná meg kapuit a csarnok, melyben 120 állásos mélygarázs lesz kialakítva. Az épület alsó szintjén kapnak teret az árusok, míg felül a 4160 fő befogadására alkalmas rendezvényközpont fog működni. Az épület mellé sétányt is terveznek.

Az új intézmény méltó színtere lesz Újpest közösségi életének - mondta Wintermantel Zsolt polgármester az alapkő letételekor, mikor is a 10 méter mélyen elhelyezkedő alapkő mellé egy időkapszulát is elhelyeztek.

Az időkapszulába a polgármester köszöntőjét, a Bársonyszív Idősek Klubja tagjainak és újpesti fiataloknak az üzenetét, a Park Óvoda gyerekeinek rajzait, az Újpest-Káposztásmegyer Facebook-oldalra érkezett látogatói üzeneteket, a régi piac épületéből származó kődarabot, egy gravírozott üvegérmét Újpest címerével, valamint az Újpesti Napló aktuális számát rakták.

A múlt emlékét őrző tárgyakkal a jövőnek üzen a kerület. Azt üzeni, hogy Újpest az a város, ahol szeretünk élni, amire büszkék vagyunk, megőrizzük a múltunkat, örökségünket, hiszen a múlt őrzése nélkül nincs jövő - mondta Wintermantel Zsolt.

Az alapkövet a polgármester, Telek Zoltán, az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. elnök vezérigazgatója, Gombos Balázs, a Hídépítő-Soletanche Bachy Mélyalapozó Kft. ügyvezető igazgatója és Szűcs Károly, a Kalotherm Építőipari Zrt. vezérigazgatója rakta le.

Az újpesti piac helyén egy modern, 21. századi épület fog felépülni, de meg fogják őrizni a mostani otthonos, családias hangulatot is. Újpest lakóinak kérése volt, hogy az építkezés alatt ne zárják be a régi piacot, így folyamatosan működni fog a régi csarnok az új megnyitásáig.

Jelenleg a mélygarázs földalatti falai készültek el, pár hét múlva pedig elkezdik a magasépítési munkákat - hangzott el a hétfői rendezvényen.

Forrás:
ittlakunk.hu