Hírek
Ennio Morricone visszatér Budapestre
A legendás olasz zeneszerző a hat évtizedes pályafutásának legjobb filmzenéit felvonultató 60 Years of Music World Tour keretében érkezik Magyarországra október 18-án.
Morricone legutóbb tavaly januárban lépett fel Budapesten, most a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar és a magyar Kodály Kórus fogja kísérni a Budapest Sportarénában, írja az MTI.
Ez a fesztivál idén is hónapokig tart
Az egyik első bizonyíték arra, hogy már visszafoghatatlanul közeledik a nyár és a fesztiválszezon, hogy április 27-én megnyitja a kapukat a Budapest Park, a főváros fesztiválközpontja.
Az idei már a hatodik nyár, amikor a legnépszerűbb hazai előadók mellett világhírű zenészek is színpadra állnak a Parkban, amely viszont már nem csak éjszakai bulihely.
Megnyílt a reformáció emlékévének központi kiállítása Budapesten
Ige-idők címmel megnyílt a reformáció emlékévének központi kiállítása Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédében kiemelte: hálás, hogy azokkal együtt nyithatja meg a reformáció ötszáz évét bemutató kiállítást, akik harcostársai voltak az elmúlt évtizedekben.
Augusztusig vágányzár lesz a hűvösvölgyi villamosvonalon
Az iskolai szünet idejére, május végére ütemezték be a hűvösvölgyi villamosvonal támfalának felújítását, amivel nem lehet már tovább várni.
A kimaradt járatokat buszokkal pótolják augusztus végéig.
Hajóval a Müpába és a Nemzetibe: megnyílt a hajóállomás
Április 25-én adták át a Müpa–Nemzeti Színház hajóállomást, így már menetrend szerint közlekedő hajójáratokkal is érkezhetnek a Müpa vagy a színház előadásaira a látogatók.
A D11-es és a D12-es hajójárattal Újpesttől és a Rómaifürdőtől, immár meghosszabbított útvonalon, a Müpa–Nemzeti Színház kikötőig lehet utazni.
Vidéki turnéra indul Náray Erikaés a Budapest Jazz Orchestra
Öt vidéki városban, Mosonmagyaróváron, Hódmezővásárhelyen, Kaposváron és Nagykanizsán ad koncertet Náray Erika és a Budapest Jazz Orchestra áprilisban.
Az öt állomásos koncertsorozat a felső tagozatos és középiskolás diákokat szólítja meg, a felnőtteknek szóló esti előadással pedig az idén száz éve született Ella Fitzgeraldra emlékeznek.
Szezonindító hajókiállítás a Balatonon
Balatonfüreden a Hajógyári Kikötőben vízre kerül a Budapest Boat Show, Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője, a hajózás és vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvénye.
A Balaton legújabb szezonindító eseményeként megrendezésre kerülő kiállítás nagy hangsúlyt helyez az interaktivitásra, és hogy a lehető legtöbb kiállítási darab kipróbálható legyen.
Teltház lesz a nyáron Budapesten
Az idei tavasz és nyár sporteseménnyel pörgeti fel a hazai turizmust.
A FINA vizes világbajnokságra már most rengeteg jegyet adtak el, de a technikai sportok rajongói is dúskálhatnak a különlegességekben.
Környezetbarát Várbuszt indított a főváros
Áprilistól Budapest hivatalos környezetbarát várbusza is gazdagítja a fővárosi turisztikai szolgáltatások kínálatát.
A Budapest Busz projekt a Várnegyedben elérhető látványosságokat, állandó és időszakos kiállításokat is hivatott népszerűsíteni, valamit színesíti a Várnegyed és Várkert Bazár képét, ezáltal potenciálisan növelheti a hazai és külföldi turistaforgalmat.
Erős balatoni szezont várnak
Béremeléssel, szolgálati szállással és gyakornoki programmal küzdenek a munkaerőért a Balaton-parti szállodák és éttermek.
Van, ahol a garantált bérminimum másfélszeresét kínálják.
Hárommilliárddal többet költhetnek a budapesti elővárosi közösségi közlekedésre
A kormány jóváhagyta a budapesti elővárosi közösségi közlekedés támogatásának túllépését mintegy hárommilliárd forinttal.
Olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb, kedden megjelent számában.
Csodálatos retró Ikarust vett a BKV, Budapest dísze lesz
A BKV Zrt. vette meg azt az Ikarus 630-ast, amelyet 35 millió forintért árultak egy online autóértékesítő oldalon.
A korábban az MB Travel tulajdonában lévő Ikarus vélhetően továbbra is a budapesti forgalomban lesz majd látható, nosztalgia városnéző járatként működtethetik tovább.