Hírek
Hármas metró: kiírták az új tendert, lehet lift és mozgólépcső is
A BKV újra megjelentette az Európai Unió hivatalos lapjában a 3-as metró Kőbánya-Kispest és Népliget közötti szakaszának felújítására vonatkozó tendert, írta pénteken a Világgazdaság.
A gazdasági lap szerint a tender győztesének a Kőbánya-Kispest végállomáson, a Határ úti, a Pöttyös utcai, illetve a népligeti metrómegállóban építészeti, szerkezetépítési, szigetelésjavítási munkákat kell elvégeznie, emellett be kell építenie a mozgólépcsőket, fel kell újítania az épületgépészeti és különleges gépészeti berendezéseket és a lifteket.
Budapesten január 2-ig szinte mindenütt ingyenes a parkolás
Az ünnepi időszakban a főváros csaknem teljes területén ingyenesen lehet parkolni.
A Budapest Közlekedési Központ (BKK) honlapján olvasható tájékoztatás szerint a főváros területén a közterületi várakozási övezetekben 2017. január 2-án (hétfő) reggel 8 óráig lehet díjmentesen parkolni.
Nőtt a budapesti használt lakások átlagos négyzetméterára
Egy év alatt 20 százalékkal, 456 ezer forintra nőtt a budapesti, 19 százalékkal 228 ezer forintra emelkedett a megyei jogú városokban a használt lakások átlagos négyzetméterára - derült ki az Ingatlan.com több mint 100 ezer ingatlanhirdetés alapján készített éves összefoglaló elemzéséből.
Az új lakások is drágultak 12-20 százalékkal, de ebben a szegmensben még a következő időszakban jön majd a látványos kínálatbővülés. A portál szakértői szerint 2018 végéig legalább 15-20 ezer új lakás megjelenésével lehet számolni a piacon.
Új világítás a Petőfi hídon
Megújult a Petőfi híd közvilágítása.
A hídon az eddigi nagynyomású nátrium fényforrások helyett LED-es világítótesteket szereltek fel.
Van, aki csak ilyenkor jut meleg ételhez
Budapesten és több vidéki nagyvárosban tartottak ételosztást a napokban.
Szegeden ötszáz, Budapesten pedig ezer adag meleg ételt adtak a rászorulóknak.
Budapesten lesz az országos kopogós asztalitenisz bajnokság
Budapest – Január 8-án Budapesten rendezik meg az asztaliteniszezők kopogós országos bajnokságát, mely egyben a január végi világbajnokság kvalifikációs versenye is lesz.
Az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban sorra kerülő verseny különlegessége, hogy az asztaliteniszben mára megszokott, szoft ütőborítások helyett szivacs nélküli, úgynevezett kopogós ütőkkel rendezik meg.
Zöld jelzés a Fradi-városnak
A szabadidő- és sportparkká alakítandó Népliget szerepel a lehetséges olimpiai helyszínek között.
Tízmilliárd forintból megkezdődik a Fradiváros I. ütemének megépítése, a Népliget megújítása.
Már 90 éve, hogy minden megváltozott a budapesti közlekedésben
Kilencven éve, 1926. december 23-án helyezték üzembe Budapesten Magyarország első közlekedési lámpáját.
A villanyrendőrt a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésébe telepítették.
Január elsején fáklyás felvonulást tartanak a békéért Budapesten és Pécsen
Január 1-én, a béke világnapján a Szent Egyed közösség csatlakozik Ferenc pápa felhívásához:
fáklyás felvonulást és imádságot szervez a háborúban szenvedő országokért és a terrorizmus áldozataiért.
Ennyire népszerű ma Budapest
Idén és a karácsony előtti időszakban is igen nagy számú turistát vonzott a magyar főváros - mondta a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője.
Bán Teodóra közölte, hogy Budapesten ebben az esztendőben is csúcsokat döntött a látogatók száma; az adatok szerint a főváros tartani tudta a robbanásszerű növekedéssel járó 2015-ös tempót.
Kétszer háromsávos lehet az M1-es autópálya Győr és Budapest között
Az M1 autópálya Budapest - Győr, M19 gyorsforgalmi úti csomópontja közötti szakasza bővülhet egy újabb sávval.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat az M1 autópálya Budapest-Győr, valamint az M7 autópálya Budapest-Balatonvilágos közötti szakaszának kapacitásbővítő fejlesztéseiről rendelkezik.
Duplán nyer, aki idejében vásárolja meg jövő évi bérletét
A Budapesti Közlekedési Központ meghosszabbítja a 2016-os naptári évre szóló éves bérletek lejárati idejét, illetve folyamatos jegy- és bérletvásárlási lehetőséget biztosít az ünnepek alatt is.
A BKK célja ezzel az, hogy az éves bérletet használó ügyfelei kényelmesen, zökkenőmentesen vásárolhassák meg jövő évi bérletüket.