Két augusztusi hétvégére ismét a gyalogosoké a Szabadság híd

Újra átengedik a gyalogosoknak a Szabadság hidat augusztus 5-én és 6-án, majd 12-én és 13-án, mindkét hétvégére lezárva azt a közúti és a közösségi közlekedési forgalom elől.
Két júniusi hétvégén már nagy népszerűségre tett szert a Fővárosi Önkormányzat döntése, az arra sétálók nagy örömmel használták a dunai átkelőt.
Elkezdik a hármas metró felújítását, hatalmas dugó várható

Forgalmirend-változásokra kell számítani 2017. augusztus 2-től várhatóan október 31-ig a Váci út – Róbert Károly körút csomópontjában, mert megkezdődnek az M3-as metróvonal felszíni pótlásához szükséges út- és forgalomtechnikai munkálatok.
A kivitelezés több ütemben és szakaszosan történik, várhatóan 1-3 hétig tart egy-egy útszakasz forgalomkorlátozása, helyenként torlódások alakulhatnak ki.
Idén is lesz Állatkertek Éjszakája, mutatjuk a résztvevő állatkerteket

Idén hatodik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját, ezúttal már tizenkét magyarországi helyszínen.
Az eseményre augusztus 25-én, pénteken kerül sor, mutatjuk a helyszíneket.
Még lehet jelentkezni pótfelvételire

Augusztus 7-ig jelentkezhetnek a pótfelvételi eljárásra azok, akik az általános feltételek mellett nem kerültek be egyetemre, főiskolára, vagy nem adtak be kérelmet.
A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehet, és csak egyetlen képzés jelölhető meg.
A Hungaroring felé kerülne a HÉV
Megújul a Hungaroring, az idei költségvetésben már szereplő 5 milliárd forinton túl a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a következő három évre további 30 milliárd forintot ölne bele.
A modernizációhoz kapcsolódva a pálya megközelíthetőségét is javítanák.
Hamarabb érkezik a szeptemberi családi pótlék

Augusztusban dupla családi pótlékot kapnak a családok, hogy könnyebben tudjanak készülni az iskolakezdésre, emellett idén szeptemberben már az elsőtől a kilencedik osztályig minden gyermek ingyen kapja a tankönyvcsomagot.
Többek között ezt mondta el Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
Újrahasznosítják a Duna Aréna ideiglenes lelátóit

Az ideiglenes szerkezetekből semmi nem megy kárba, százszázalékos újrafelhasználást terveztünk.
Ezt Fürjes Balázs kormánybiztosmondta el a Magyar Idők keddi számában közölt interjúban.
Keddtől nem adhatják el virsliként a húscafatot

Augusztus 1-jétől változik a különböző húskészítményekre vonatkozó szabályozás.
Keddtől nem nevezhetik húsnak azt, ami nem az.
Nyomoz a rendőrség a BKV-s fakocka miatt

A rendőrség – a BKV feljelentése nyomán – megindította a nyomozást a BKV elhíresült fakocka-ügye miatt.
A BKV a múlt héten jelentette be, hogy hivatalból megteszi a feljelentést közérdekű üzem megzavarásának gyanúja miatt, mert nem tudják kizárni az idegenkezűséget, azaz hogy a fakockát nem direkt tették a felújított metrókocsi vezetősínébe.
Szeptemberben Rock Fesztivál Budapest 2017 a Kincsem Parkban

A hazai rockzene legnagyobbjai lépnek fel szeptember 8-9. között Budapesten, a Kincsem Parkban a Rock Fesztivál Budapest 2017 rendezvényen.
Három színpad, két óriás sátor és több, mint húsz együttes rázza fel a rockereket a főváros legnagyobb rockfesztiválján, a Rock Fesztivál Budapest 2017-en.
Megszépül a Lánchíd és nagyobb lesz a dugó Budapesten

A BKK vezérigazgatója, Dabóczi Kálmán arról adott tájékoztatást, hogy az Alagút és a Lánchíd közötti rész felújítása 2-2,5 évet vesz majd igénybe, s a kivitelezés körülbelül 2018-ban kezdődhet meg.
A Vezérigazgató szerint a turisztikai forgalom olyan mértékben növekszik, hogy egyes időszakokban a gyalogos forgalom bizonyos értelemben blokkolja az autós forgalmat.
Mégsem zárt kapus az Újpest–Vasas rangadó

Bár a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága egy zárt kapus bajnoki mérkőzés megrendezésére kötelezte az Újpestet, a büntetést egész biztosan nem a hétvégi, Vasas elleni találkozón léptetik életbe.
A szövetségi tájékoztatás szerint minden fegyelmi határozatnak, amely ilyen büntetést tartalmaz, jogerőre kell emelkednie ahhoz, hogy végrehajtható lehessen.