Hírek
Hármas metró: kiírták a pályázatot az állomások felújítására
Közzétette a 3-as metró vonalszakaszán lévő állomások felújítására kiírt pályázatokat a BKV Zrt. – írta pénteki számában a Világgazdaság
A lap kiemeli, hogy a teljes infrastruktúra-rekonstrukcióhoz hasonlóan az állomások felújítását is három szakaszra bontották.
Indul az Év autóbusz- és trolibuszvezetője verseny
A Budapesti Közlekedési Központ az utasok segítségével keresi az év legjobb autóbusz- és trolibuszvezetőjét.
A megmérettetésen azok a főváros közösségi közlekedési járatain szolgáló járművezetők vehetnek részt, akik az utasok és a munkáltató szerint példamutatóan végezték eddigi munkájukat.
Pályázat sportparkok létesítésére
Sportparkok építésére nyújthatnak be kérvényt az önkormányzatok augusztus 15-ig.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdai közleménye szerint az akció szerves része a Nemzeti Szabadidő és Egészség Sportpark programnak.
Különleges túraösvényt avattak a Farkaserdőben
Szív- és érrendszeri betegek, magas vérnyomással élők, valamint cukorbetegek rehabilitációját segítő tanösvényt avattak kedden a IV. kerületben, a budapesti Szent Ferenc Kórház által indított Út az egészséghez program részeként.
A Farkaserdőben, a Rex Állatsziget mellől induló tanösvény már a második a fővárosban, múlt évben a Szent Ferenc Kórház mellől induló és a Hárs-hegyen át vezető útvonalat adtak át.
Film készült Alföldi rendezéséről - 2 éves az Őrült Nők Ketrece
Immár harmadik nyári blokkját kezdi meg június 30-án a 2014 nyarán bemutatott Az Őrült Nők Ketrece az Átrium Film-Színházban.
Az Alföldi Róbert rendezésében, Stohl András és Hevér Gábor főszereplésével látható musical ezúttal nyolc alkalommal szerepel a budai színház műsorán.
Nyári zenei fesztivált rendeznek Vajdahunyad várában
Tíz koncertet, köztük komolyzenét és dzsesszt is kínál a 25. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál július 4. és augusztus 4. között.
A nyitóesten Rossini és Mendelssohn remekművei szólalnak meg a Szent István Király Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában Záborszky Kálmán vezényletével, közreműködik Szabadi Vilmos hegedűművész.
A modern ázsiai ízvarázslat Budapest szívébe költözik
Újabb különleges színnel és ízvilággal gazdagodik Budapest exkluzív szórakoztató- és gasztro- negyede.
A Szent István téren, a Bazilika szomszédságában megnyílik a 10 év alatt nagy népszerűségre szert tevő (30 étteremből álló) Japanika lánc első magyarországi étterme.
A budapestiek 86%-a nem támogatja, hogy múzeumokat építsenek a Városligetbe
Egy, a Medián által készített friss közvélemény kutatás szerint a fővárosiak túlnyomó többsége támogatja a Városliget felújítását, de új épületeket nem építene a parkba.
Azaz megőrizné a Városliget eredeti funkcióját, közpark jellegét, és teljesen elutasítja a Liget-projektet.
Megunhatatlan filmekkel vár Budapest új tetőmozija
Rövidesen indul a Paramount Tetőmozi, melynek programjában többek között a fergeteges Csupasz pisztoly-filmek is láthatóak lesznek.
Július 5-én, kedden este nyitja meg kapuit Budapest legmagasabban lévő mozija, a Paramount Tetőmozi.
Rio 2016: Harminchat magyar úszó indulhat az olimpián
Az úszók közel másfél éves olimpiai kvalifikációs időszakának utolsó, szombati napján a Budapest Openen sikerült a riói csapathoz csatlakoznia Pulai Bencének (100 pillangó), Molnár Flórának (50 gyors), valamint újabb indulási jogot szerzett Kozma Dominik (100 gyors), Késely Ajna pedig a 4×200-as vegyesváltó “kezdőnégyeséhez” férkőzött még közelebb. Összesen 36 magyar úszó utazhat Rióba.
A szövetség tájékoztatása alapján Kozma Dominiknak 100 gyorson sikerült 48 másodperccel kezdődő időt elérnie a Tüske uszodában, ami garantált riói indulást ér (a szint 48.99, ő 48.89-et úszott), azaz a 200 mellett a klasszikus távon is rajthoz állhat.
Szőke András kapta a Karinthy-gyűrűt
Szőke András kapta az idei Karinthy-gyűrűt. A Rádiókabaré kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotóit és előadóit elismerő díjat szerdát adták át a Magyar Rádió Márványtermében.
Az 1975-ben alapított Karinthy-gyűrűt Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója, valamint Vaszily Miklós, az MTVA megbízott vezérigazgatója nyújtotta át Szőke Andrásnak.