Hírek
2017 végén két évre bezár majd a Néprajzi Múzeum
Judafest Utcafesztivál ismét a Kazinczy utcában
Németország lesz a díszvendég az idei Judafest Utcafesztiválon, amely ismét egész napos programokkal vár mindenkit Budapest régi zsidó negyedének szívében június 5-én.
Június első vasárnapján rendezik meg a Judafest Utcafesztivált, amely minden évben a Kazinczy utcában várja a látogatókat.
Elkezdték Budapest legnagyobb fakivágását az Orczy-parkban
Hétfőn délelőtt olyan méretű fakivágás indult meg a VIII. kerületben, ami a maga 145 darabjával majdnem négyszer akkora, mint ahány eddig kidöntött fa (40) miatt hetek óta tart a tiltakozás a Ligetben.
Ha hozzáadjuk az Orczy-kertnél korábban kivágott 131 fát, 276 példánynál fogunk járni, az eddig városligeti termés hétszeresénél.
Vácig épül meg a gyorsforgalmi út a fővárostól
Gyorsforgalmi úttá építik át az M2-est Budapest és Vác között, és 2018-ig az M4-es új szakasza eléri a román határt.
Eredményes közbeszerzés esetén az év végén megkezdődhet az M2-es 2x2 sávos gyorsforgalmi úttá fejlesztése a főváros és Vác közötti szakaszon – adta hírül tegnap a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt.
Újabb buszokon vezeti be az elsőajtós felszállást a BKK
Több busz és trolijáraton, így a 99-es és 194-es buszokon is bevezetik a hétvégi napokon az elsőajtós felszállást júniustól – jelentette be a BKK.
Június 4-étől hétvégenként a BKK az alábbi járatokon vezeti be az elsőajtós felszállási rendet:
Maradtak a silány BKV ruhák, csak átcimkézték őket
A BKV formaruháinak gyenge minőségén új címkékkel akart javítani gyártója, de lebukott az új minőség-ellenőrzésen.
A Kézmű Kft. által szállított új tételek sem felelnek meg a szerződésben vállalt minőségnek.
Megvan, hol épül az új budapesti kórház
Az Etele téren épül meg az új budapesti kórház, bezár a Péterfy és a Szent János Kórház, a Lipót pedig kinyit - tudták meg sajtóértesülések.
Összesen 335 milliárd forintból szervezik át a budapesti egészségügyi ellátást, építenek három új centrumot, bezár a Szent János és a Péterfy kórház, és újranyitják a lipótmezei pszichiátria egy részét - írják a fővárosi egészségügy átalakítását részletező pénteki kormánydöntésről sajtóhírek.
Boltbezárások az M3-as vonalán
A BKV egyes esetekben felmondja az M3-as metróvonalon található bérlőkkel kötött szerződést a vonal infrastruktúrájának felújítása miatt.
Az M3-as vonal felújításakor és átalakításakor több bérlemény, illetve az annak alapjául szolgáló terület megszűnik, ezért minden egyes érintett bérleti szerződést az abban lévő felmondási feltételek, valamint az adott bérlemény jövőbeni sorsa alapján megvizsgál a BKV, és szükség szerint felmond, illetve szüneteltet.
Durvul a budapesti buszbeszerzési háború - Tényleg meghal a tömegközlekedés?
Június 8-án a Fővárosi Közgyűlés végre dönthet arról, hogy az M3-as metróvonal tervezett felújításának kezdetére, honnan szerzi be a kieső szerelvények pótlásához szükséges buszokat.
Tarlós Istvánék egyelőre a lengyel Solaris modelljét támogatják, amely első ránézésre olcsóbb, a magyar MABI-BUS Kft. buszával szemben.
Június 4-étől változik a 28-as, a 28A és a 37-es villamosjáratok forgalmi rendje
2016. június 4-én, szombaton az első járat indulásától várhatóan június 14-éig a X. kerületi Kozma utcai útátjáróban villamospálya-felújítást végeznek, ezért a Kada utca és az Izraelita temető közötti szakaszon változik a 28-as, a 28A és a 37-es villamos közlekedése.
A Kozma utcai vágányzár ideje alatt a 28-as jelzésű villamos nem közlekedik, a 28A villamos rövidített útvonalon, a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) és a Kada utca/Maglódi út végállomások között, valamint a 37-es villamos szintén rövidített útvonalon, a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) és a Kada utca / Maglódi út végállomások között jár.
Így tervez a kormány: nyit a Lipót, de bezár a Péterfy
Totális átalakítás jöhet a fővárosban újságírói értesülések szerint, 335 milliárdos program, új centrumkórházak.
Teljesen átalakítanák a fővárosi egészségügyi intézményrendszert – derül ki újságírók birtokába került kormányzati javaslatból.
A hétvégén indul a Generali Gyerek Sziget
Egy hónapon keresztül minden hétvégén a gyerekeké a Hajógyári-sziget. Idén június 4-én, szombaton nyit a Generali Gyerek Sziget, ahol több száz programból válogathat a család.
Az első hétvégén fellép a friss lemezzel jelentkező Bogár Muzsika zenekar és a Hahó Együttes, de a gyerekek legnagyobb kedvence, Halász Judit és a Makám együttes is a Gyerek Sziget vendége lesz.