Munkáspárt programjai

A Magyar Munkáspárt programja

Miért van az?

Egy szabályt ismerünk:

A Munkáspárt Budapesti honlapja

Fogjunk össze a jövőnkért

Támogatni kívánom anyagilag a Munkáspártot

Megjelent A Szabadság legújabb száma: Megjelent A Szabadság legújabb száma:

Levelezésem

PayPal adomány

Hírlevélre feliratkozás

[Form hirlevel not found!]

Megváltoznak a budapesti kórházak

Megváltoznak a budapesti kórházak

A tervek szerint 2025-re Budapest teljes kórházi struktúrája megújul, a betegek így a kornak megfelelő körülmények között gyógyulhatnak majd a fővárosban.

Március 31-ig kell a kormány elé terjesztenie az Emberi Erőforrások Minisztériumának a fővárosi kórházak részletes fejlesztési tervét, és az anyag el is készült - írták sajtóértesaülések.

Cserháti Péter, az Egészséges Budapest Program (EBP) miniszteri biztosa elmondta: a javaslatot összehangolták a Semmelweis Egyetem fejlesztési tervével, amitől egyebek mellett azt várják, hogy még több külföldi orvostanhallgató választja majd tanulmányai folytatására Magyarországot.

Az előterjesztés alapján Budapesten három szuperkórház létesül: a kórházi centrumok mindegyikében minden adott lesz a teljes körű, folyamatos és legmagasabb szintű 24 órás ellátáshoz, így ezek egyikéből sem lehet majd a jövőben beteget elküldeni.

A Dél-Budára tervezett központ működtetését a tervek szerint a Semmelweis Egyetem végezné: a XI. kerület Dobogó városrészében egy 1058 ágyas tömbkórházat húznának fel, ahova egyebek mellett a Kútvölgyi úti klinikai tömb összes osztálya átköltözne. Az így megüresedő épületben - átfogó korszerűsítéssel - jönne létre egy 550 ágyas gyógyintézmény a közép-budai régió lakosságának ellátására. Mindemellett Észak-Budán egyelőre nem alakítanának ki centrumkórházat.

Észak-Pesten a szuperkórház szerepét a Honvédkórház töltheti be, amely új tömböt és épületszárnyat is kap, összességében pedig jelenlegi kapacitása nagyjából a duplájára nőhet. A dél-pesti centrumkórház az Egyesített Szent István-Szent László Kórház területén felhúzandó 1300 ágyas épülettömbben kaphat helyet.

Az előterjesztés a központok mellett az úgynevezett társkórházak fejlesztésére is tartalmaz terveket. A sürgősségi ellátásban közvetlenül részt vevő intézmények már az idei évben hozzájuthatnak a kormány által jóváhagyott 40 milliárd forintos forráshoz, továbbá épületenergetikai fejlesztésekre 11 milliárdnyi uniós forráshoz. Cserháti Péter szerint a nagy beruházások várhatóan 2022-re fejeződnek be, a teljes fővárosi struktúra pedig 2025-re újulhat meg. Az előkészítési munkálatokra 50-55 milliárd forintot irányozhatnak elő 2018-ban.

Forrás:
hazipatika.hu