Megszavazták a Római-parti mobilgátat
A part mentén húzódik majd a Római-parti mobilgát, döntött a fővárosi közgyűlés szerdai ülésén.
A döntés ellen a helyszínen több civil és zöld szervezet demonstrált, ők száz méterrel beljebb szerették volna a gátat látni, hogy a parti föveny természetes állapota megmaradjon.
A testület ülésére reggel több tucat civil és zöld aktivista érkezett. Nem volt könnyű bejutniuk az épületbe a hosszadalmas regisztráció miatt, sőt egy darabig tűzvédelmi okokra hivatkozva nem is engedték be őket. Amikor ezt ellenzéki képviselők szóvá tették, Tarlós István kijelentette: engedjék be az embereket, ha táblákat akarnak emelgetni, tegyék meg.
Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes bevezetőjében elmondta: állékony gátat akarnak, és ígéretet tett arra, hogy a gát mögötti védett rész nem lesz építési terület. Közölte: nem az a főváros célja, hogy tönkretegyék a partot, hanem az, hogy fejlesszék, rekultiválják. Hozzátette: két nyomvonalváltozatból kell választani: a part menti vagy a száz méterrel beljebb húzódó Nánási úti verzióból.
A Fidesz-frakció tagjai 19 igennel, az LMP és a Párbeszéd nemmel, négy további ellenzéki képviselő tartózkodott, a szocialista és a DK-s képviselők nem szavaztak.
Ugyan korábban a III. kerület és a főváros is a part menti változatot fogadta el, és a főváros most is azt támogatja, több helyi civil és zöld szervezet a Nánási úti verziót szeretné, mert így megmaradna a föveny. A tervek már az első bemutatáskor is nagy indulatokat váltottak ki egy lakossági fórumon.
Wertán Zsolt, az Enviroduna igazgatója ezután ismertette a terveket. Bekiabálásoktól sem mentes beszédében elmondta, hogy a műegyetemmel összehasonlíttatták a két nyomvonat, és a szakértők is a part menti változatot javasolták. Közölte: a part menti változat 7 milliárd forinttal kevesebbe kerülne, mint a civilek által követelt belső, Nánási úti mobilgát.
A civilek egy több mint tizenegyezer aláírással ellátott petíciót hoztak a közgyűlés ülésére, amiben arra kérték a főváros vezetőit, hogy "a biztonságukat és környezetüket veszélyeztető döntést" halasszák el, és végiggondolt árvízivédelmet alakítsanak ki. A tiltakozók arra a szakanyagra alapozzák félelmüket, ami a napokban készült el a főváros által megrendelt szakértői anyag kritikájaként.
Forrás:
index.hu