Munkáspárt programjai

A Magyar Munkáspárt programja

Miért van az?

Egy szabályt ismerünk:

A Munkáspárt Budapesti honlapja

Fogjunk össze a jövőnkért

Támogatni kívánom anyagilag a Munkáspártot

Megjelent A Szabadság legújabb száma: Megjelent A Szabadság legújabb száma:

Levelezésem

PayPal adomány

Hírlevélre feliratkozás

[Form hirlevel not found!]

Budapest városképe több százmillióból újul meg

Budapest városképe több százmillióból újul megBudapest városképe több százmillióból újul meg

Ötven pályázatot támogatnak Budapest több mint 390 millió forintos műemléki keretéből.

Ennek köszönhetően 37 épület homlokzata, bejárata, valamint 13 egyéb jelentős építészeti értéket hordozó épületrész és épületdísz újulhat meg a főváros kerületeiben.

A pályázat idén is folytatódik 500 milliós kerettel.

A Műemléki Keret 2016 címmel, 200 millió forintos keretösszeggel - a főváros városképét meghatározó, örökségvédelem alatt álló építészeti értékek rekonstrukciójának, felújításának támogatására - tavaly júliusban hirdették meg a pályázatot.

A Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadott előterjesztéséből kiderül, hogy a pályázat iránt nagy volt az érdeklődés, hiszen a beadási határidőre (2016. október 28.) 72 pályázat érkezett be. A beérkezett támogatási igény összesen 931 millió 170 ezer forint, amely a rendelkezésre álló szétosztható keret mintegy ötszöröse. A beérkezett támogatási igények a pár százezer forinttól a több tízmillió forintig terjedtek. Egy pályázó visszavonta a beadott igényét, 11 pályázó nem pótolta a formai hiányosságait, így pályázatuk nem került további vizsgálatra. A maradék 60 pályázatot helyszíni bejárással is ellenőrizték.

A pályázati kiírásnak megfelelően az elbírálás során előnyt élveztek azok a pályázók, akik főútvonalak mentén lévő épületek teljes földszinti sávjának rendbetételéhez vagy közterületről látható arculatot, utcaképet meghatározó épületrészek helyreállításához kértek támogatást. Ennek megfelelően az előterjesztés a formai követelményeknek megfelelő 60 pályázat közül 50 pályázatot javasol támogatásra. Így a szerdai előterjesztés 392,6 milió forint összegű keret elosztására tesz javaslatot, amely indokolja, hogy 192,6 millió forinttal megemelésre kerüljön a pályázat keretösszege.

A pályázat idén is folytatódik, várhatóan 500 millió forintos keretösszeggel.

Forrás:
portfolio.hu