100 helyett 130,6 milliárdért jön a Magyarország által valaha rendezett legnagyobb sportesemény
73 nappal a vizes világbajnokság rajtja előtt minden előkészület a tervezett ütemben halad – idézi az MTI Seszták Miklóst, aki 130,6 milliárdra forintra becsülte a rendezésre szánt összeget.
A szervezőbizottság elnöke egy keddi sajtóbeszélgetésén azt is elmondta, a világbajnokság szervezési költsége 32,9 milliárd forint, de ehhez még hozzájön a FINA által kiszabott jogdíj is, így 38,6 milliárd forint a vb szervezési és működési költsége.
Ebben olyan tételek is szerepelnek, mint a versenyzők és sportvezetők, VIP-vendégek elszállásolása, a sportlétesítmények üzemeltetése, a dopping ellenőrzések, a jegyértékesítési és jegy előállítási költségek.
A fejlesztési miniszter hozzátette, a közel 92 milliárd forintnyi fejlesztés akkor is megvalósult volna, ha Magyarország nem rendez világbajnokságot, így ezek közvetve számítanak hozzá a világesemény költségeihez.
Összesen 130,6 milliárd forintnál járunk, pedig korábban a 100 milliárdot emlegették “(rém)álomhatárként”.
A szervezőbizottság körülbelül 7-10 milliárd forintos bevétellel kalkulált, ezt a viszonylag alacsony értéket azzal indokolta, hogy “családbarát” világbajnokságot akarnak rendezni, illetve azzal, hogy a vb-rendezés imázsértéket nem lehet számszerűsíteni.
Forrás:
24.hu