Felavatták Kolonics György szobrát és a róla elnevezett sétányt
A 2008-ban tragikus körülmények között elhunyt Kolonics Györgyről nevezték el a Kis-Duna parti sétányt Csepelen.
A vasárnapi ünnepségen, amelyet a legendás sportoló születésének 45. évfordulóján tartottak, a kétszeres olimpiai és 15-szörös világbajnok kenus bronzszobrát, Sárossy Tibor szobrászművész műalkotását is felavatták.
A csepeli önkormányzat javaslatára a Fővárosi Közgyűlés május 10-én döntött arról, hogy a közterület a jövőben Kolonics György nevét viselje.
Az ünnepségen beszédet mondott Borbély Lénárd polgármester, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke és Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) megbízott főtitkára.
"Kolo összeköt, Kolo bennünk van, Kolo bennünk él" - hangsúlyozta Schmidt Gábor, a kajakosok elnöke, aki leszögezte, ez nemcsak az emlékezés alkalmával, hanem a hétköznapokban is így van. "Itt van velünk szellemisége, versenyzői példája, amit generációról generációra szeretnénk átörökíteni." Hozzátette, a sétánnyal újabb utat nyitottak meg az emlékállításnak és a tisztelgésnek Kolonics előtt, aki "technikai zsenialitása, szorgalma és kitartása miatt vált naggyá".
Az MTI tudósítása szerint egykori párostársa, Kozmann György elmondta, Kolonics halálakor összeomlott, aztán szűk környezetével azon kezdtek el gondolkozni, hogyan tudnák ezt a fájdalmat, veszteséget pozitív irányba terelni.
Az ünnepség részeként átadták a csepeli önkormányzat által alapított Kolonics György Sport Érdemérmet, amelyet azok a sportolók kaphatnak, akik kiemelkedő teljesítményt értek el, eredményükkel hozzájárulnak Csepel hírnevének öregbítéséhez és segítik a helyi sportélet fejlődését. Érdemérmet kapott Nagy Flóra kajakozó, Simon Sarolta öttusázó és Veres Roland kick-boxoló Borbély Lénárdtól és Németh Szilárdtól.
Forrás:
ittlakunk.hu