Megvette a kormány a dél-budai szuperkórház telkét
A hírt Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter jelentette be az ATV Egyenes beszéd című műsorban.
A kormánypárti Magyar Idők szombaton azt írta, elképzelhető, hogy mégsem a XI. kerületi Dobogó városrészben épül fel a dél-budai szuperkórház.
A lap a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatra hivatkozva közölte, hogy amennyiben július 8-ig nem kötik meg a szerződéseket az egészségügyi központ helyszínéül javasolt ingatlanok állami tulajdonba vételéhez, a kormány visszalép a vásárlástól, és más helyszínen valósítja meg a beruházást.
A tárcavezető elmondta, hogy a Magyar Idők korábbi információjával szemben, az eredetileg is tervezett helyszínen, a XI. kerületi Törökugratónál fog megépülni, a várhatóan 1500 férőhelyes új kórház. Azt is bejelentette Balog Zoltán, hogy néhány héten belül a további budapesti fejlesztésekről is dönt a kormány, ezekre több száz milliárdot szánnak.
Forrás:
atv.hu