Munkáspárt programjai

A Magyar Munkáspárt programja

Miért van az?

Egy szabályt ismerünk:

A Munkáspárt Budapesti honlapja

Fogjunk össze a jövőnkért

Támogatni kívánom anyagilag a Munkáspártot

Megjelent A Szabadság legújabb száma: Megjelent A Szabadság legújabb száma:

Levelezésem

PayPal adomány

Hírlevélre feliratkozás

[Form hirlevel not found!]

Önvezető autók járnak Budapesten

Önvezető autók járnak Budapesten

A Szépvölgyi úton működő AImotive elsőként megkapta az engedélyt, hogy önjáró autókat tesztelhessen a hazai közutakon.

Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag bárhol szembejöhet velünk egy robotsofőr által vezetett, szenzorokkal telepakolt jármű.

A cégnek egy körülbelül tíz autóból álló flottája van, és a saját technológiájuk továbbcsiszolása mellett megrendelőknek is végeznek fejlesztéseket.

A kormány nemrég bejelentette be, hogy Zalaegerszegen elkezdenek felépíteni egy pályát a robotautók teszteléséhez, aminek nagyon örültek az ilyen technológiákon dolgozó cégek. Az AImotive azért tartja fontosnak azt, hogy emellett a közúti engedélyt is megkapta, mert így máris elkezdhet tesztelni, amíg a pálya el nem készül, ráadásul valódi utakon, valós körülmények közt is kipróbálhatja a megoldásait.

Tájékoztatás szerint, az AImotive autóiban különleges kiképzésen átment sofőrök ülnek, akik pontosan tudják, hogy egy robotsofőr működése közben mire és miként reagálhatnak, hogyan kell közbeavatkozni. Az engedély egyik alapfeltétele volt, hogy a kormánynál valóban ott is kell ülnie valakinek, nem rohangálhatnak az autók teljesen üresen.

A hatóságoknak és az illetékes szerveknek mindig be kell jelenteni, hogy hol tesztelnek, erről részletes dokumentációt kell vezetni. Az AImotive sajtószóvivője elmondta, hogy ez már a harmadik helyszín, ahol közúton tesztelhetnek, eddig Finnországban és Kaliforniában volt meg az engedélyük.

Mesterséges intelligenciát raknak az autó szemébe

A vállalat az önvezető autók szemének kifejlesztésén munkálkodik, a számítógépes látást egészítik ki mesterséges intelligenciával, hogy az autók biztosan minden lényeges objektumot felismerjenek, és megalapozott döntéseket tudjanak hozni arról, hogy merre kell kormányozni, mikor kell fékezni.

Forrás:
index.hu