Visszaállnak a forgalomba a felújított metrószerelvények
Szerdától fokozatosan visszaállnak a forgalomba az orosz Metrovagonmas által felújított metrószerelvények Budapesten a 3-as vonalon.
A közlekedési társaság szerint a gyártó teljesítette a műszaki vizsgálatokat, a hatóság pedig a szerelvényeket utasforgalomra alkalmasnak minősítette.
Az üzembe helyezési engedéllyel rendelkező hat felújított szerelvény fokozatos forgalomba állítása már szerdán megkezdődhet.
A felújított orosz metrókocsikat június 23-án vonta ki a közlekedési hatóság a forgalomból, miután a meghibásodások miatt típusengedély-felülvizsgálati eljárást indított. Ezt megelőzően több probléma is adódott a felújított szerelvényekkel, többször a forgalomból is ki kellett őket vonni rövidebb időre, a BKV ezért 800 millió forintos kötbérigényt jelentett be a Metrovagonmas felé.
A BKV emellett bejelentette, hogy addig nem küld ki felújításra régi metrószerelvényt, amíg a műszaki állapotok nem javulnak radikálisan. Az első felújított metrószerelvény március 20-án állt forgalomba Budapesten, de már az első napokban probléma adódott vele.
A szerződés szerint 222 metrókocsi felújítása csaknem 220 millió euróba kerül.
Forrás:
ittlakunk.hu