Újabb járműveket tiltanak ki szmogriadó esetén a fővárosból
Tovább korlátozzák a szmogriadó idején használható gépjárművek körét a fővárosban.
Emellett kiderült, hogy hétszáz férőhelyes parkolóház épül a Vidámpark helyén, és két külön projektben valósul meg a csillaghegyi öblözet árvízvédelme.
A testület 23 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett döntött a Szeneczey Balázs és Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettesek által jegyzett, a szmogrendelet módosításáról is szóló előterjesztés elfogadásáról.
Az elfogadott határozat szerint 2018. október 1-je után a fővárosi riasztási fokozat elrendelése esetén korlátozzák a 7-es és a 8-as környezetvédelmi osztályú – Euro 3-as dízelüzemű – gépjárművek forgalmát is. Az intézkedéssel – mint a javaslatban rámutattak – a korlátozottak aránya az üzembentartók mintegy harmadáról gyakorlatilag 40 százalékára emelkedne.
A döntés értelmében a korlátozás 2019. október 1-jével riasztási fokozat elrendelése esetén a 10-es és a 11-es környezetvédelmi osztályú – Euro 4-es dízelüzemű – gépjárművekre is vonatkozik.
Az elfogadott előterjesztés szerint az előbbi rendelkezések hatálybalépésekor a használt gépjárműveknek gyakorlatilag a fele, a 2015-ös adatok alapján 52 százaléka esne a riasztási fokozat forgalomkorlátozása alá.
Mivel a fővárosi szennyezettségi szint kialakulásához további – a közlekedési hatással összemérhető – források is hozzájárulnak, illetve ezektől független környezeti tényezők is alakítják azt, az 55 százaléknál nagyobb mértékű fővárosi közlekedési korlátozás a mai ismeretek alapján már nem megalapozott – írták.
Hozzátették, hogy ugyanakkor a korlátozás során továbbra is indokolt – tekintettel a gépjárművek viszonylag gyorsan javuló környezetvédelmi tulajdonságaira – ezt az alapelvet fenntartani.
A képviselők döntöttek arról is, hogy riasztási fokozat elrendelése után tilos belső égésű motorral hajtott, rendszámtábla nélküli segédmotoros kerékpárokkal közlekedni.
A testület hatályon kívül helyezte azt a januári határozatát, amely a szennyezőbb gépjárművekkel közlekedőknek a riasztási fokozat idején lehetővé tette a helyi közösségi közlekedés ingyenes igénybevételét, továbbá módosította a parkolási rendeletet, amellyel hatályon kívül helyeznék a korlátozás által érintett gépjárművekre vonatkozó ingyenes parkolást.
A közgyűlés kimondta továbbá, hogy indokoltnak tartja a szmoghelyzetekkel kapcsolatos felsőbb szintű jogszabályi környezet felülvizsgálatát is.
A Fővárosi Közgyűlés arról is döntött, hogy a római-parti védműtől független, külön projektként kezelik az Aranyhegyi-patak és a Barát-patak árvízvédelmét. A testület 24 igennel, 1 nem szavazat ellenében, 7 tartózkodás mellett támogatta a Tarlós István főpolgármester és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett előterjesztést.
A Fővárosi Közgyűlés határozatban mondta ki: egyetért azzal, hogy a csillaghegyi öblözet egészének árvízvédelmét szolgáló árvízvédelmi létesítmény keretében külön projektként az Aranyhegyi-patak és a Barát-patak mentén valósuljon meg az árvízvédelem. Ennek érdekében a patakok esetében folytassák le a vízjogi létesítési engedélyezési eljárást, míg a Dunával párhuzamos védműről mint második ütemben megvalósuló létesítmény fejlesztéséről annak pontos nyomvonalának kijelölését követően, később dönt majd a testület. Tarlós István a napirend vitájában kijelentette, hogy a javaslatnak két haszna van: a politikai viták sokaságából „kiveszi a szelet”, és elkezdődik a projekt megvalósítása.
A patakok esetében a munkák eltartanak körülbelül egy évig, és addig lehet vitatkozni a Dunával párhuzamos védmű nyomvonaláról – mondta a főpolgármester, hozzátéve: a vitát ne velük, hanem a szakemberekkel, a szakhatósággal folytassák le. Tarlós István közölte: a becslés szerint a Barát-patak esetében nettó 1 milliárd, az Aranyhegyi-patak esetében nettó 1,3 milliárd forintba kerül az árvízvédelmi fejlesztés.
Csárdi Antal (LMP) elmondta, hogy támogatja a javaslatot, de szerinte a Fidesz–KDNP szeretné a tartalmi politikai vitákat elkerülni a római-parti védműről.
Gy. Németh Erzsébet (DK) arról beszélt, az előterjesztés mutatja, hogy a városvezetés kapkod, mióta a Kúria átengedte a római-parti védművel kapcsolatos népszavazási kérdést, a javaslat nem ad választ például arra, hogy mennyibe kerül a patakok esetében a védekezés.
Bús Balázs (Fidesz–KDNP) III. kerületi polgármester értelmesnek és logikusnak nevezte a projekt kettéválasztását, így elindulhat a patakok mentén az árvízi védekezés. Szerinte az ellenzék abban érdekelt, hogy obstruálja a városvezetés megoldását.
Kocsis Máté (Fidesz–KDNP) VIII. kerületi polgármester azt mondta, hogy ez az ügy az ellenzék meghatározó szereplői számára politikai színpad, ők a balhéban érdekeltek. Az ellenzéki képviselőket arra kérte, hogy támogassák az előterjesztést, és ne használják azt „politikai balhéra”.
A Fővárosi Közgyűlés eldöntötte, hogy 2019 végéig 5,7 milliárd forintos állami támogatásból megvalósítja a 700 férőhelyes Hermina Garázs projektet a Vidámpark helyén.
A képviselők 20 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadták el Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes erről szóló javaslatát.
Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója korábban elmondta, hogy a többszintes létesítmény részben a felszínen, részben a felszín alatt helyezkedik majd el a terület Kacsóh Pongrác út felé eső végének azon zónájában, amelyet már a Vidámpark működésének utolsó éveiben is parkolónak használtak. Az építmény tetejére várhatóan felfutnak majd a Kárpát-medence múltbéli élővilágát bemutató Pannon Park zöldfelületei.
Horváth Csaba (MSZP) arról kérdezett, hogy miért kerül a tervezett garázsban egy parkolóhely kialakítása 10 millió forintba. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes elmondta, a későbbiekben dől el, hogy mennyibe kerül a beruházás, a tervezés folyamatban van.
Szerdán több kerületi parkolási szabály módosításához is hozzájárultak, így például új fizetős övezetet alakított ki Újpesten.
A Fővárosi Közgyűlés emellett egységes szabályokat tartalmazó koncessziós szerződéshez kötötte az autóbuszos városnéző (hop-on, hop-off) szolgáltatást. A városvezetés szerint azért volt szükség a változtatásokra, mert a mostani városnéző buszok ártanak a főváros turisztikai megítélésének. Az új szabályok ezért kimondják, hogy az üzemeltetőknek a Fővárosi Őnkormányzat által meghatározott arculati irányelveknek megfelelően kell kialakítaniuk a városnéző buszok kinézetét. Az üzemeltetőknek például a járműveiken meg kell jeleníteniük Budapest logóját, továbbá gondoskodniuk kell a tisztaságról is.
A jövő év június 30-án hatályba lépő rendelet előírja továbbá, hogy a városnéző buszoknak Euro 4, vagy annál magasabb környezetvédelmi kategóriába kell tartozniuk.
A közgyűlés elé zárt ülésen került a Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes és Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester által jegyzett előterjesztés, arra hivatkozva, hogy sértené a főváros gazdasági érdekeit és a verseny tisztaságát, ha idő előtt nyilvánosságra kerülnének a feltételek.
Emlékezetes, hogy a főváros már tavaly is kiírt hasonló koncessziós pályázatot, amelynek értelmében a győztes cég egyedül maradt volna a hop-on-hop-off rendszerű városnéző buszok piacán – a hop-on-hop-off azt jelenti, hogy minden, kijelölt megállóban fel- és le lehet szállni, egy nap alatt akár többször is –, de végül decemberben a pályázatot eredménytelennek nyilvánították, arra hivatkozva, hogy az ajánlattevők túl kevés koncessziós díjat ajánlottak, amihez képest „rendkívüli mértékű extraprofitra” tettek volna szert.
- Forrás:
mno.hu