Munkáspárt programjai

A Magyar Munkáspárt programja

Miért van az?

Egy szabályt ismerünk:

A Munkáspárt Budapesti honlapja

Fogjunk össze a jövőnkért

Támogatni kívánom anyagilag a Munkáspártot

Megjelent A Szabadság legújabb száma: Megjelent A Szabadság legújabb száma:

Levelezésem

PayPal adomány

Hírlevélre feliratkozás

[Form hirlevel not found!]

Ennyi hulladék gyűlt össze szilveszterkor

Ennyi hulladék gyűlt össze szilveszterkor

Mintegy 150 köbméter hulladékot takarítottak össze a budapesti szilveszteri rendezvények helyszínein a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) dolgozói hétfőn.

Közleményük szerint az óév búcsúztató közterületi rendezvények helyszínein - többek között a Vörösmarty téren, a Hősök terén, a Kis- és Nagykörúton - továbbá a Boráros téri, Ferenc körúti, Blaha Lujza téri, Nyugati téri, Kálvin téri, Deák téri, valamint az Astoria aluljárókban és azok környékén január elsején reggel 6 órakor kezdték meg kézi és gépi erővel a takarítást, melyet a kora délutáni órákra fejeztek be az FKF dolgozói.

Emellett hajnalban több útvonalon - döntően a külső városrészekben - síkosság mentesítésre is szükség volt.
    
A feladatokat 300 emberrel és 30 takarító-, szállító-, illetve téli célgéppel végezte a társaság.
    
A fővárosban az év első napján az FKF hulladékszállító gépjárművei a hétfői program szerint végzték a kommunális, illetve a szelektíven gyűjtött anyagok elszállítását .