Fődíjat nyert „Az év háza” pályázaton a budapest-vizafogói plébániatemplom
„Az év háza” versenyen középület kategóriában a Berecz Tamás és Batári Attila építészpáros tervei szerint felújított budapest-vizafogói Tours-i Szent Márton-plébániatemplom nyerte el a fődíjat.
Hagyományosan október első hétfőjén, az építészet világnapján, idén október 1-jén adták át a díjakat.
A Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége által kiírt pályázatra idén huszonhárom nevezés érkezett. Most először osztottak ki két fődíjat; családi ház és lakóépületek kategóriában Kovács D. Barnabás építész vehette át az elismerést Dörgicsére tervezett nyaralóépületéért.
Az 500 ezer forint pénzjutalommal járó fődíjat középület kategóriában a templomrekonstrukció azzal érdemelte ki, hogy „a szerzőpáros alapos munkával felderítette az építész eredeti szándékát, és szellemiségének mély átérzésével, új művet létrehozva rekonstruálta azt”.
A nyolcvanas évek elavult szerkezeteinek cseréjén túl átértelmezték a szakrális teret, valamint a belső közlekedés és a harangtorony szellemes és szerves, dramaturgiailag feszes kialakításával, magas szintű társművészeti teljesítménnyel újrafogalmazták a templomot” – méltatta a munkát Dévényi Sándor, a Magyar Művészeti Akadémia egykori alelnöke, „Az év háza” pályázat bírálóbizottságának elnöke, aki idén ötödik alkalommal töltötte be e tisztséget.
Részt vett a pályázatok bírálásában Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke; Krizsán András, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke és Szoják Balázs építész, „Az év háza” díj kurátora is. A zsűri tagja volt továbbá Tóth Balázs és Tóth Elek építész, valamint a 2017-ben Ybl Miklós-díjban részesült Bata Tibor, Demeter Nóra, Kovács Csaba, Varga Csaba és Vonnák Jánosné Tanos Márta.
A pályázat újraindításának 10. évfordulója alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával kiadták A kortárs magyar lakóépület-építészet tíz éve – Az év háza pályázat 2008–2018 című könyvet.
A felújított budapest-vizafogói Tours-i Szent Márton-plébániatemplomot 2017. szeptember 23-án Erdő Péter bíboros, prímás áldotta meg.
- Forrás:
magyarkurir.hu