Halottak napján is el lehet jutni a villamossal a temetőhöz
Október 14-től villamospálya-felújítás lesz a Fiumei úton, így Budapest egyik legnagyobb temetőjéhez, az Új Köztemetőhöz villamossal nehezebb lesz eljutni halottak napján.
A BKK most közleményében azt írja: bár a BKV októberben vágányfelújításba kezd a 28-as és a 37-es villamos vonalán, az Új köztemetőbe halottak napján is el lehet majd jutni villamossal.
A dolog szépséghibája, hogy senki nem azt állította, nem jár a villamos, csupán azt, hogy mivel egy szakaszon pótlóbusz jár majd a villamos helyett, ezért egrészt nehezebb lesz az eljutás a temetőhöz (mert sokaknak át kell majd szállni a pótlóbuszról a villamosra), másrészt a pótlóbuszok az ilyenkor amúgy is megnövekvő forgalomban még nagyobb dugót fognak okozni.
A pályafelújítás október 14-én indul a Népszínház utca és az Orczy tér közötti szakaszon. A várhatóan december közepéig tartó felújítás ideje alatt a 24-es, a 28-as és a 37-es villamos külső végállomásától az Orczy térig, illetve a Fiumei útig visz utasokat, az Orczy tértől a Blaha Lujza térhez, valamint a Keleti pályaudvarhoz villamospótló autóbusszal lehet majd eljutni. Kőbánya felől a belváros felé a 9-es buszt is érdemes igénybe venni, amely a felújítás ideje alatt a megszokottnál sűrűbben indul. A gépkocsival közlekedőknek a Fiumei úton korlátozásokra kell számítaniuk - írja a BKK.
- Forrás:
ittlakunk.hu