Tízmillióból építenek most kerítést köré, jövőre pedig elbontják a Hős utcai gettót
"Korábban már volt kerítés, ennek látszik is az alapja, a kerítéselemeket viszont ellopták".
Ezt mondta az ATV Start című műsorában a kőbányai polgármester a Hős utcai telep köré tervezett három méteres kerítés indoklásaként.
D. Kovács Róbert elmondta:
a kerítés megépítését a társasházi közgyűlés megszavazta. Igaz, abban az önkormányzatnak 56 százalékos többsége van.
Arra a kérdésre, hogy a lakók hogyan szavaztak, a polgármester azt mondta: marginális kisebbség volt jelen, minimális tulajdoni hányadot képviseltek. D. Kovács hozzátette: az új kerítés tízmillió forintba kerül, "a telep őrzését pedig a közös költségből finanszíroznák, amit az önkormányzat egy keretösszegből megelőlegez a társasház részére."
Ismertetése szerint "a jelenlegi tervek arról szólnak, hogy 2019 év végére bonthatják el a Hős utcát."
Forrás:
444.hu