Munkáspárt programjai

A Magyar Munkáspárt programja

Miért van az?

Egy szabályt ismerünk:

A Munkáspárt Budapesti honlapja

Fogjunk össze a jövőnkért

Támogatni kívánom anyagilag a Munkáspártot

Megjelent A Szabadság legújabb száma: Megjelent A Szabadság legújabb száma:

Levelezésem

PayPal adomány

Hírlevélre feliratkozás

[Form hirlevel not found!]

A metrópótlás azért fog gigadugót okozni Budapesten, mert az autóknak kell a hely

A metrópótlás azért fog gigadugót okozni Budapesten, mert az autóknak kell a hely

Hiába van 2x3 sáv a Deák Ferenc és a Kálvin tér között a kiskörúton, a 3-as metró felújításának idején ebből 2x2 jut az autósoknak, 2x1 pedig a metrópótló buszoknak és a kiskörúti villamosoknak.

Legalábbis egyelőre így néz ki a főváros megbízásából Főmterv által készített terv, amely a 3-as metró felújítására készült.

A pótlás feladata nem kicsi: a kék metró ugyanis annyi utast szállít naponta, mint a MÁV összesen az egész országban; ezt az utastömeget kell a meglévő hálózattal, és a pótlásra beállított 150 darab busszal kiszolgálni. (Utóbbiaknak a sorsáról talán májusban lehet valami kézzelfoghatót megtudni, egyelőre nem tudni, honnan, mennyiért fogunk buszhoz jutni.)

Az utasforgalom értelemszerűen a vonal közepén, azaz a belvárosi szakaszon a legnagyobb, itt lesz a legnagyobb tumultus, hiszen az eddig a mélyben utazók váratlanul megjelennek a felszínen, a kiskörút vonalán.

Csak hogy érzékelhessük, micsoda tömeget szállít a metró és mire képesek a pótlóbuszok: a metrón a legnagyobb forgalom csúcsórában 15 ezer utas egy irányba, amelyet várhatóan kevesebben fognak használni, amikor nem jár, a becslés szerint 10-11 ezer főre csökken a metrópótlózni vágyók száma. A pótlóbuszok még ekkora kapacitást sem bírnak elvinni egy órában, mindössze 8400 utasra képesek. Azaz 2-3000 utasnak kell alternatívákon gondolkodnia.

Mit ér egy tömegközlekedő?

Ám a Főmterv egy pillanatig sem gondolkodott el azon, hogy a meglévő közúti sávokból ajánl fel egyet a pótlás során szinte összefüggő kígyóként egymást követő pótló buszoknak, hanem eredetileg a kiskörúti villamos és a villamospályán közlekedő csuklós, a 9-es busz átmeneti megszüntetését javasolta.

Azaz javasolta volna, ám a villamosok levételét a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elgáncsolta. Jól tették, hiszen az ő feladatuk a tömegközlekedők kiszolgálása, így továbbra sem nyúlva az autós forgalomhoz, kerek-perec megfogalmazták a következő mondatot:

„Kijelenthető, hogy másodperces pontosságú rendszer a valóságban nem kivitelezhető, ezért a Tervező véleménye szerint a szimuláció eredménye a valóságra nem képezhető le, azaz a valóságban ez a rendszer működésképtelen lesz.”

Magyarul szerintük nem fér el, azaz feltorlódik „óránként 80 csuklósbusz és 12 csuklós villamos” az egyetlen, tömegközlekedésre kijelölt sávon. És miközben tízezrek rekednek a buszokon, villamosokon a dugóban, két sávon továbbra is járhatnak az autósok. 

A dolog akkor igazán felháborító, ha összevetjük, hogy egy autó mennyivel kevesebb "utast szállít" óránként egy sávban, mint a fent említett busz+villamos szuperkombó a maga 11-12 ezres elméleti maximumával.

A Főmterv szerint tehát 2340 utas kedvéért 12 ezerrel szemben kell inkább egy „működésképtelen rendszert” kialakítani a metrófelújítás hosszú hónapjaira.

A terveket látva a Magyar Közlekedési Klub így reagált:

"Csak jeleznénk, hogy a villamosok itt az autóknál ma is lényegesen több utast szállítanak, és a javaslat nem a forgalom teljes leállításáról szólna, 2x1 sáv maradhat az egyéni közlekedésnek.”

Vitézy Dávid sem, a  BKK volt vezetője pedig a következő véleményt alkotta:

„Destruktív vita indult a közelgő hármasmetró-pótlásról, érdemes rá odafigyelni, mert a hetvenes évek közlekedésmérnökei a kiskörúti villamosok megszüntetésére játszanak.”

A VEKE sem örül túlzottan az ötletnek:

"Vajon miért nem lepődünk meg azon, hogy a tervező - a méltán hírhedt Pintér Laci bácsi, a belvárosi villamosok (kiirtásának) nagy barátja, valamint a gyakornok úr, aki csak úgy szórja a kioktatásokat magas lóról a különböző netes fórumokon - nem csak hogy azt gondolja, de le is írja, hogy”

(Pintér László az a közlekedésmérnök a Főmtervnél, aki levetette volna a kiskörútról a villamosokat, hogy az eltervezett 4-es metrónak legyen elég utasa.)

Kettő ütem, három szakasz

A metrófelújítás egyébként összesen három szakaszban fog megtörténni: előbb a metróvonal északi és déli, külvárosi szakaszait zárják le (Újpest kp.-Lehel tér; KöKi-Nagyvárad tér), majd következik két ütemben a fent ecsetelt problémás, belvárosi szakasz felújítása: előbb a Nagyvárad és a Lehel tér között, majd a Deák Ferenc tér és az Árpád híd között fognak a pótlóbuszok közlekedni.

A felújítás idején egyébként nemcsak a pótlóbuszok, hanem egyéb betétjáratok is beállnak segíteni. Az északi szakaszon az 1A jelzésű villamos fog besegíteni a Hungári körúton (Bécsi út-Népliget), de több buszjárat hosszabbított vonalon jár majd, és sűrítenek egyes villamosvonalakat is (12, 14), igaz, az MKK szerint nem eléggé.

A Lehel téren végállomásozó 14-est, amely a kék metró vonalának északi felét párhuzamosan lefedi, pl. azért nem tudják jobban besűríteni (4,2 percről 3-ra), mert a káposztásmegyeri végállomáson ennyi ideig tart, míg a villamos vezetője megkerüli a szerelvényt.

A MKK szerint a metrópótlás terveinek ugyancsak nagy hiányossága, hogy egyáltalán nem számol a vasúti vonalakkal, pedig a Vác-Szob és a Nyugati-Zugló-Kőbánya viszonylat érdemben tudna segíteni a metrót pótolni igyekvő utasokon.

Forrás:
444.hu