Munkáspárt programjai

A Magyar Munkáspárt programja

Miért van az?

Egy szabályt ismerünk:

A Munkáspárt Budapesti honlapja

Fogjunk össze a jövőnkért

Támogatni kívánom anyagilag a Munkáspártot

Megjelent A Szabadság legújabb száma: Megjelent A Szabadság legújabb száma:

Levelezésem

PayPal adomány

Hírlevélre feliratkozás

[Form hirlevel not found!]

Letették a budai Várban újjáépülő Lovarda alapkövét

Letették a budai Várban újjáépülő Lovarda alapkövét

Másfél milliárd forintot szánnak a projekt előkészítésére, tervezési, tudományos és régészeti munkákra; 2 milliárdból építik vissza a lovardát, 3,6 milliárdból a Főőrségi épületet és a Stöckl-lépcsőt.

A beruházást L. Simon László államtitkár az elmúlt fél évszázad legnagyobb budapesti műemléki felújításának nevezte.

Ha valaki megnézi a palota belső állapotát, tudja, hogy elodázhatatlan feladat annak felújítása, és ha hozzá kell nyúlnunk nemzetünk szimbolikus épületegyütteséhez, akkor tegyük azt úgy, hogy abban az állapotban újítjuk fel, amely állapotban a megépítését követően, Hauszmann terveinek megfelelően fogadta sok évtizeden keresztül az ide látogatókat - hangsúlyozta L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára.

Az építési munkák júniusban kezdődnek

A Lovarda építése mellett most megindul a Stöckl-lépcső és a Főőrségi épület visszaállítása is. Az alapkő alá elhelyezett, időkapszulába tett okmány felidézi, hogy a budai királyi palota a második világháború idején, különösen Budapest ostromakor súlyos károkat szenvedett, de egyes részei csaknem teljes épségben fennmaradtak. 

Később az épületegyüttest jelentősen átépítették, számos épületet pedig évtizedekkel a világháború után végleg lebontottak. Ezek sorába tartozott a Lovarda, amely a kormány döntése szerint Hauszmann Alajos eredeti tervrajzai alapján épül újra.

A tervezésre Potzner Ferenc Ybl-díjas építész, vezető tervező és munkatársai kaptak megbízást.

Az építési munkák júniusban kezdődnek. Korábban már elhangzott, hogy 1,5 milliárd forintot szánnak a projekt előkészítésére, tervezési, tudományos és régészeti munkákra; 2 milliárdból építik vissza a Lovardát, 3,6 milliárdból a Főőrségi épületet és a Stöckl-lépcsőt. 

Forrás:
origo.hu