Munkáspárt programjai

A Magyar Munkáspárt programja

Miért van az?

Egy szabályt ismerünk:

A Munkáspárt Budapesti honlapja

Fogjunk össze a jövőnkért

Támogatni kívánom anyagilag a Munkáspártot

Megjelent A Szabadság legújabb száma: Megjelent A Szabadság legújabb száma:

Levelezésem

PayPal adomány

Hírlevélre feliratkozás

[Form hirlevel not found!]

Újraindulhat egy rég leállított közlekedési vonal Budapesten

Újraindulhat egy rég leállított közlekedési vonal Budapesten

Újraindulhat a budapesti körvasúti személyszállítás – írta a Világgazdaság.

A Nyugati pályaudvar tehermentesítése érdekében kezdetben az esztergomi és kelebiai vonalak, majd várhatóan Pilisvörösvár és Soroksár, illetve a Kunszentmiklós-Tass állomások között létesülne kapcsolat – írták sajtóértesülések a MÁV-tól kapott válasz alapján.

A vasúttársaság már a Budapesti Közlekedési Központtal is egyeztetett a kiválasztott helyszínekről. Eszerint az esztergomi–kelebiai összeköttetésen kezdetben félórás ütemes menetrend szerint indulnának a vonatok. Az ehhez szükséges három megállót – Pestújhelyen, Újpalotán és Rákosfalván – már tervezik is.

Hírek szerint a kiviteli tervek 2017-ben készülhetnek el, a kivitelezés 2018-tól indulhat. Várhatóan 6-7 milliárd forintba kerülne a beruházás, a finanszírozás előkészítése már folyamatban van, a MÁV e célra uniós forrást szeretne szerezni. 

Az első személyvonatok a körvasúton – azaz a budapesti pályaudvarokat összekötő vasútvonalon – még 1928-ban indultak.

A Nyugati pályaudvarról induló személyvonatok Pestújhelyen, Rákosszentmihályon és Budapest-Sashalom megállónál álltak meg, a végállomásuk Kőbánya felső volt, de néhány vonat Józsefvárosig közlekedett.

Annak ellenére, hogy sok vasutas lakott a Budapestet körülvevő kertvárosokban, a szerelvények mégis kihasználatlanok voltak – az 1930-as évektől fokozatosan csökkentette a MÁV a vonatok számát.

Az utolsó, 1944-es menetrendben már csak öt vonatpár szerepelt. A személyforgalmat a második világháború után már nem szervezték újjá.

Forrás:
hvg.hu