Munkáspárt programjai

A Magyar Munkáspárt programja

Miért van az?

Egy szabályt ismerünk:

A Munkáspárt Budapesti honlapja

Fogjunk össze a jövőnkért

Támogatni kívánom anyagilag a Munkáspártot

Megjelent A Szabadság legújabb száma: Megjelent A Szabadság legújabb száma:

Levelezésem

PayPal adomány

Hírlevélre feliratkozás

[Form hirlevel not found!]

Budapesten a nemzetközi borvilág sztárjai

Budapesten a nemzetközi borvilág sztárjai

A nemzetközi borvilág számos kiemelkedő alakját hozza el mesterkurzusok előadóiként a 8. VinCE Budapest Wine Show, amelynek sétáló kóstolóján 160 válogatott kiállító több mint ezer borát ismerhetik meg a látogatók március 17. és 19. között a Corinthia Budapest Hotelben.

A régió legnagyobb boreseménye szakmai nappal indul, így pénteken elsősorban a borászokat és szakmabelieket, szombaton és vasárnap a borkedvelőket várják – mondta el a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján Jandrasics Borbála, a VinCE Magazin főszerkesztője és Peller Ágnes főszervező

Mint emlékezetettek, a rendezvény az elmúlt 7 évben csaknem 30 Master of Wine-t (a borszakma egyik legmagasabb elérhető titulusa) vonultatott fel, és a borvilág legnagyobb neveit hozta el Budapestre.

A kiállítás mellett idén is ültetett mesterkurzusokon és workshopokon kóstolhatnak, tanulhatnak a borkedvelők, míg a sétáló kóstoló standjainál megismert borokat a VinCE PopUpWebstore online alkalmazás segítségével meg is lehet vásárolni.

A VinCE Budapest több mint 160 kiállító és 200 borkereskedő, valamint újságírók, bloggerek, HoReCa szakemberek találkozóhelye, amely platformot kíván létrehozni a hazai termelők növekedési lehetőségeinek támogatása érdekében – hangsúlyozta Jandrasics Borbála. Mint hozzátette, a rendezvény során harmadik alkalommal adják át a VinCE Awards díjakat.

Forrás:
hirado.hu