Még 500 millió forint jut a Kossuth tér átalakítására
A múlt héten SIP Steindl Imre Programiroda Nonprofit Zrt. néven jegyezte be a cégbíróság a budapesti Kossuth tér épületeinek felújítását menedzselő céget.
A kiemelt állami projektcéget a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. alapította, de a tulajdonosi jogokat az Országgyűlés Hivatala (OH) gyakorolja.
Az induláshoz 505 millió forint állami apanázst kapott a társaság, amelyből 5 millió jelent meg az alaptőkében, a többi a tőketartalékba került – írta a Világgazdaság.
A megfontolás az volt, hogy a Kossuth tér átalakítását is az OH vezényelte le, és azzal harmonizálva, ahhoz méltóan végezzék el a környező, állami tulajdonú épületek és környezetük felújítását – magyarázta a cégalapítást a Világgazdaságnak Such György, a hivatal főigazgatója, hozzátéve, hogy a gazdasági társasági forma jobban megfelel a feladatnak.
A Steindl-program összköltségéről egyelőre nincsenek becslések, tekintettel arra, hogy egyes épületek műszaki felmérése még csak ezután kezdődik. Az biztos, hogy folyamatban van még a volt MTESZ-székház bontása és a helyén új épület felhúzása, valamint megújul a tér közepe, mélygarázs épült alá, látogatóközpontot létesítettek és felújították az Igazságügyi Minisztériumot. Az eddigi munkálatokra 31 milliárd forintot fordítottak – írta a Világgazdaság.