Csak az ima segíthet: a magyar kéményseprők már a pápától kérnek segítséget
A Kéményseprők Országos Szakszervezete közleményt adott ki, mert bejelentésükre az országban tapasztalható szabálytalanságokról mind a mai napig nem kaptak választ, pedig azt már decemberben elküldték az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a kéményseprők 2016. december elején a súlyos szakmai hiányosságok és jogszabálysértések miatt fordultak közérdekű bejelentőként az OKF-hez, bejelentésük valódiságát pedig bizonyítékokkal is alátámasztották.
Azóta azonban még csak választ sem kaptak a katasztrófavédelemtől. Az egészről a belügyminisztert is tájékoztatták, aki szintén elmulasztott válaszolni nekik. Hozzátették, hogy a 2013. évi CLXV. törvény 2. § szerint a közérdekű bejelentést annak beérkezésétől számított harminc napon belül kell elbírálni.
"Feltételezzük, hogy a hatóság is a Gergely-naptárt használja, sokkal inkább következtetünk ebből nemtörődömségre, de az is lehet, hogy a megnövekedett számú CO-mérgezések és kéménytüzek kötik le minden erejüket." - folytatódik a közlemény. A fentiek miatt az alapvető jogok biztosához fordulnak és bíznak benne, hogy a válasza még a fűtési szezon vége előtt megérkezik.
A kéményseprők úgy érzik, hogy kezdenek kifogyni a lehetőségekből, hogy kihez fordulhatnának a magyar családok védelme érdekében "ezért - lévén, hogy a pápa a kéményseprők barátja - Őszentségéhez fordulunk mindazok lelki üdvéért, akik ennek a felelőtlenségnek estek és eshetnek áldozatául, tudva, hogy Ferenc pápa legalább nem tagadja meg tőlünk az imát."
Forrás:
faktor.hu