Hírek
Újabb 8 milliárdot költenek focipályákra Budapesten
Közbeszerzést írt ki a Magyar Labdarúgó Szövetség sportpályák és öltözők építésére, tervezésére Budapest területén.
A felhívás két részből áll.
A Honvédkórház lesz az észak-pesti ellátás centruma
Az Egészséges Budapest Program részeként átalakul a főváros ellátási lánca, amelynek egyik központi eleme lesz az észak-pesti régiót ellátó Honvédkórház.
Az átszervezés lényege az, hogy a kijelölt centrumkórházak mindegyikében mind a harminchét orvosszakma helyet kapjon.
A VIII. kerületben lehet Budapest legújabb fürdője
Két éven belül megnyílhat a kerület strandja, mely a tervek szerint egész évben nyitva tartana.
A VIII. kerület polgármestere a napokban számolt be róla, hogy a Négy Tigris nevű egykori kínai áruház négy éve bezárt és a mai napig kihasználatlan ingatlanját négyfelé osztják majd.
Új kápolnát szenteltek Rákoskerten
Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek ünnepi szent mise keretében áldotta és szentelte meg Rákoskert új katolikus kápolnáját október 15-én.
Az ünnepi szent mise keretében elmondta, örül annak, hogy Magyarországon az első kápolnát adhatják át és áldhatják meg Szent XXIII. János pápa tiszteletére.
Újra ingyenes lesz a parkolás a Városligetben
A Fővárosi Közgyűlés a parkolási rendeletét megváltoztatva lehetővé tette, hogy a Hungária Krt.-on élő autósok is igénybe vehessék a XIV. kerület parkolási kedvezményeit.
Zuglóban eltörölték azt a kötelezettséget is, hogy a parkolójegyet az autóban ki kell tenni.
A világ legnagyobb vasúti fékgyárát adták át Budapesten
Felavatta új gyárcsarnokát és bemutatta új tanműhelyét a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest.
Az 5,28 milliárd forint értékű bővítéssel a társaság a világ legnagyobb vasúti fékegység-gyártó és -fejlesztő vállalatává, egyúttal hazánk egyik meghatározó szakképzőközpontjává vált.
Újabb járműveket tiltanak ki szmogriadó esetén a fővárosból
Tovább korlátozzák a szmogriadó idején használható gépjárművek körét a fővárosban.
Emellett kiderült, hogy hétszáz férőhelyes parkolóház épül a Vidámpark helyén, és két külön projektben valósul meg a csillaghegyi öblözet árvízvédelme.
Hét kilométeres vasúti alagút épül a reptérnél
Az év végén kihirdetik a Budapest–Belgrád vasútvonal tenderét, és 2022-re elkészülhet maga a beruházás is, jelentették ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az InnoRail vasúti konferencián.
Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára azt is elmondta, hogy már tervezik a ferihegyi repülőtérre vezető vasútvonalat.
Jöhet a testkamera a BKK-ellenőrökre
Módosította Üzleti Szabályzatát a BKK.
A társaság közleménye szerint a frissítés fontosabb okai közé tartozik.
Hatalmas sportközpont lesz a Déli pályaudvar területén
Sport és szabadidő központ lesz a Déli pályaudvar területének egy részén, írja a Magyar Hírlap.
A legnagyobb budai pályaudvar üzemi területén jégcsarnok, tenisz-, squash- és streetball-pálya, golfgyakorlópálya, gyermeksípálya, falmászószikla és extrémsportpálya is lesz derül ki a közbeszerzési tervpályázatból.
Újabb százmilliókat tömnének a fociba
Akár évi 150 millió forintnál is nagyobb támogatást jelenthet egyes focicsapatoknak egy, a napokban beadott fideszes törvényjavaslat.
A beadvány szerint el kellene engedni a profi sportcsapatok iparűzési adóját és a sportolók után fizetendő ekhót.
Ég és föld között: új kiállítás nyílik a Várkert Bazárban
Ég és föld között – a biblia a magyar képzőművészetben címmel nyílik kiállítás a Várkert Bazár Testőrpalotájában október 15-én.
A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány a Debreceni Református Hittudományi Egyetemmel együttműködésben nagyszabású kiállítás-sorozattal emlékezik a Reformáció 500. évfordulójára.